1. fejezet

Karomhoz közelítettem a tűvel, tudtam már csak néhány másodperc választ el a teljes megnyugvástól. Beleszúrtam karomba és már éreztem. Izmaim ellazultak és már nem éreztem semmit. Így a legjobb. Agyam elhomályosult, teljes tudatlanság vett körül. Már tartani se tudtam magam. Eldőltem, a földön. Nem érdekelt. A körülöttem lévők is mind feküdnek. Azt hiszem. De nem is nagyon érdekel. Élvezem a nyugalmat, hogy nincs min gondolkodni. Lebegek, igen ez az, az érzés amit úgy szeretek. Amiért érdemes ezt az egészet csinálni. Szállni. Teljesen máshol járni, nem a jelenben. Szemeim lecsukódnak és teljesen átadom magam a szer hatásának…

- 10 perc a kezdésig. – erre eszmélek fel, még mindig fekszek, és azt se tudom hol vagyok.

- Gyere Nina! – kiált oda a dobos Matt.

Majd odajön Tyler hogy kihúzzon az ágyból. – Nélküled nem tudunk kezdeni.

- Rendben menjetek csak ki, megyek mindjárt én is. – mondom, majd a tükör elé lépek, hogy rendbe hozzam magam, elvégre a közönség nem egy ilyen Ninát szokott meg. Gyorsan felhúzom csőnacim, zöld Converem és egy pólót is magamra dobok. Hajamat összeborzolom és immár védjegyemmé vált vörös rúzsommal és színezem számat. – Ez kész is. – mondom tükörképemnek majd kilépek az öltözőből. A drog még mindig ott van a szervezetemben, de már nem hat annyira, mégsem léphetek beállva a tömeg elé.

Felfutok a színpadra, mint mindig most is kicsit izgulok. Pedig már hozzászokhattam volna, a vér egyenesen száguld a véremben ahogy kezembe veszem a mikrofont és elkiáltom magam:

- Készen álltok egy nagy bulira? – mire a tömeg vad üvöltésbe kezd.

Amint Matt elkezdi ütni az ütemet már is feloldódok és az izgalmat a felszabadultság váltja fel. Belép a basszus és a gitár is. Majd én. Elkezdem énekelni a már kívülről ismert dalt. A közönség velem együtt énekel. Fenomenális érzés. Vadul rázom a hajam és már szinte üvöltöm a refrént. A közönség tombol.

Imádom a zenét, már csak ő maradt nekem. A zene testesíti meg azt a valamit ami mindig mellettem van és vigyáz rám. Amivel elmondhatom mi bánt vagy éppen mi az aminek örülök. A zene az kell, hogy ne vesszek el…

- Én teljesen elfáradtam.

- Én is, buszba el is húzok majd aludni. – mondta Tyler, Celvinnek a gitárosnak egy ásítás kíséretében.

- Ne már srácok, ezt nem hiszem el! Itt vagyunk Los Angelesben a bulik fővárosában! Bulizni kéne menni!!

- Az lehet Nina, de nem egy teltháza koncert után rögtön. Ráadásul már hajnali kettő is elmúlt.

- Rendben, akkor majd elmegyek nélkületek! –fordultam sarkon és indultam volna.

- Persze az kéne még! És majd valahol az Isten háta mögött beszívsz mi meg majd kereshetünk, ha addig még nem ölt meg valaki. Nem, nem. Most pedig szépen velünk jössz a buszhoz és aludni fogsz. – mondta legjobb barátom Matt.

- Ha nem jössz magadtól majd mi viszünk. – mondta Celvin.

- Nina kérlek ne cirkuszolj, teljesen kimerültem. –mondta Tyler, hót kómásan.

- Rendben, ezt az egy estét kibírom de legközelebb… - kezdtem volna monológomba, de Matt befogta a szám és betessékelt a turnébuszba.