2.fejezet

Mindenki aludt. Az egész turnébusz csendes volt. Csak én voltam ébren. Feldobott voltam. Nem bírtam magammal. Ide-oda járkáltam és unatkoztam. Én ezt nem bírom tovább, lelépek! Kiáltottam magamban. És mit kezdesz egyedül? Hova mész? Az ökör iszik magában… Majdcsak találok magam mellé valakit. Jah, persze majd valami idiótával összeállsz aki majd az Isten háta mögött megerőszakol és meg is öl. Az kéne még! Komolyan mondom egy hülyével vagyok össze zárva. Érvelt énem. Én a földre rogytam és nem tudtam mit csináljak.Úgy aranyom, hogy…
- Elég! – kiáltottam fel teljese összezavarodva. – Kuss legyen! Hallod! Kuss! – Csönd lett, izmaim elernyedtek és hátamat neki vetettem a falnak. Reménykedtem senki sem hallotta előbbi kikelésemet. Még csak az kéne, hogy rájöjjenek a többiek.
- Jajj aranyom! Azt hiszed ilyen könnyen letudsz rázni? – szólalt meg másik önmagam. – Nem fog olyan könnyen menni! Végül is én te vagyok.
- Ne! –kiáltottam fel ismét fejemet fogva. Sajnos ezt nem úsztam meg csak úgy.
Matt jött elő a hálószobájából. Szinte odarohant hozzám és felhúzott a földhöz.
- Nina minden rendben? Mi történt? – kérdezte aggódva. Szemembe nézett de csak a nagy ürességet látta bennük. –Már megint belőtted magad?
- Nem, most nem… Nincs semmi baj. – toltam el magamtól és indultam a bejárati ajtó felé. Őt nem verheted át! Neki hazudsz? Hisz már 20 éve ismered. Fordulj meg, és mondj el mindent! Hirtelen összerándultam és fejemhez kaptam. Másik énem már megint tombolt odabent.
- Elég! - rontottam ki az ajtón. Futásnak eredtem.
- Nina várj! – még hallottam Matt kiáltását, de már nem érdekelt.
Futottam. Rohantam. Nem érdekelt semmi. Nem tudtam gondolkodni. Nem futhatsz el a problémák elől. Amúgy meg ez nem így megy. Azt hiszed csak úgy elszökhetsz? Jézus Isten! Komolyan mondom…
- Elég! Hallod! Hagyj békén! Ki vagy te és mit akarsz? – kiáltottam magam el az utcán. Az emberek megbámultak és inkább elhúzódtak mellőlem.
Hogy ki vagyok? Hogy ki? Hát, a legbelső éned. Mindened. A jód a rosszad. Az ördög és az angyal mely benned lakozik. Készülj fel innen én vezetek…

Új blog....

Új blogot nyitottam :) Igaz ezzel sem nagyon foglalkoztam az utóbbi időben de most tényleg apait anyait beleadok :) Terészetesen ez a blog is megmatad és megpróbálok egy tűrhető új fejezetet felrakni :)

új blog: haldokoltamhogyeljek.blogspot.com

Új blog....

1. fejezet

Karomhoz közelítettem a tűvel, tudtam már csak néhány másodperc választ el a teljes megnyugvástól. Beleszúrtam karomba és már éreztem. Izmaim ellazultak és már nem éreztem semmit. Így a legjobb. Agyam elhomályosult, teljes tudatlanság vett körül. Már tartani se tudtam magam. Eldőltem, a földön. Nem érdekelt. A körülöttem lévők is mind feküdnek. Azt hiszem. De nem is nagyon érdekel. Élvezem a nyugalmat, hogy nincs min gondolkodni. Lebegek, igen ez az, az érzés amit úgy szeretek. Amiért érdemes ezt az egészet csinálni. Szállni. Teljesen máshol járni, nem a jelenben. Szemeim lecsukódnak és teljesen átadom magam a szer hatásának…

- 10 perc a kezdésig. – erre eszmélek fel, még mindig fekszek, és azt se tudom hol vagyok.

- Gyere Nina! – kiált oda a dobos Matt.

Majd odajön Tyler hogy kihúzzon az ágyból. – Nélküled nem tudunk kezdeni.

- Rendben menjetek csak ki, megyek mindjárt én is. – mondom, majd a tükör elé lépek, hogy rendbe hozzam magam, elvégre a közönség nem egy ilyen Ninát szokott meg. Gyorsan felhúzom csőnacim, zöld Converem és egy pólót is magamra dobok. Hajamat összeborzolom és immár védjegyemmé vált vörös rúzsommal és színezem számat. – Ez kész is. – mondom tükörképemnek majd kilépek az öltözőből. A drog még mindig ott van a szervezetemben, de már nem hat annyira, mégsem léphetek beállva a tömeg elé.

Felfutok a színpadra, mint mindig most is kicsit izgulok. Pedig már hozzászokhattam volna, a vér egyenesen száguld a véremben ahogy kezembe veszem a mikrofont és elkiáltom magam:

- Készen álltok egy nagy bulira? – mire a tömeg vad üvöltésbe kezd.

Amint Matt elkezdi ütni az ütemet már is feloldódok és az izgalmat a felszabadultság váltja fel. Belép a basszus és a gitár is. Majd én. Elkezdem énekelni a már kívülről ismert dalt. A közönség velem együtt énekel. Fenomenális érzés. Vadul rázom a hajam és már szinte üvöltöm a refrént. A közönség tombol.

Imádom a zenét, már csak ő maradt nekem. A zene testesíti meg azt a valamit ami mindig mellettem van és vigyáz rám. Amivel elmondhatom mi bánt vagy éppen mi az aminek örülök. A zene az kell, hogy ne vesszek el…

- Én teljesen elfáradtam.

- Én is, buszba el is húzok majd aludni. – mondta Tyler, Celvinnek a gitárosnak egy ásítás kíséretében.

- Ne már srácok, ezt nem hiszem el! Itt vagyunk Los Angelesben a bulik fővárosában! Bulizni kéne menni!!

- Az lehet Nina, de nem egy teltháza koncert után rögtön. Ráadásul már hajnali kettő is elmúlt.

- Rendben, akkor majd elmegyek nélkületek! –fordultam sarkon és indultam volna.

- Persze az kéne még! És majd valahol az Isten háta mögött beszívsz mi meg majd kereshetünk, ha addig még nem ölt meg valaki. Nem, nem. Most pedig szépen velünk jössz a buszhoz és aludni fogsz. – mondta legjobb barátom Matt.

- Ha nem jössz magadtól majd mi viszünk. – mondta Celvin.

- Nina kérlek ne cirkuszolj, teljesen kimerültem. –mondta Tyler, hót kómásan.

- Rendben, ezt az egy estét kibírom de legközelebb… - kezdtem volna monológomba, de Matt befogta a szám és betessékelt a turnébuszba.

A kezdet...

Egyszer mindennek el kell kezdődnie...

Azt még nem tudom, hogy mi lesz ezen az oldalon... Az biztos, hogy ez lesz az én kis rejtett zugom ahova elbújhatok a világ elől. Önmagam lehetek, szabad lehetek(már amennyire it lehet :] ) és teljes értékű ember lehetek....